Magazin21

Ivettet még középiskolás koromból ismerem. Amikor végzős diák voltam a pásztói francia kéttannyelvű gimnáziumban, ő éppen akkor kezdett gólyaként. És mivel a gólyáknak sosem árt jóban lenni a végzősekkel, mindig kedveskednek nekik valami aprósággal. Hát azt a finom barackos-kekszes Bocit sosem felejtem el… De hogy mi is történt 13 évvel mindezek után?

Mi történt azóta, amióta gimiből „kirepültél”? Merre folytattad a tanulmányaidat, milyen út érdekelt, merre jártál és miért pont ezt az utat választottad?

A francia gimi után a Corvinus egyetemen tanultam tovább közgazdászként, ami egy rendkívül kedves időszak számomra visszatekintve. Rendkívül sok új barátot szereztem és rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Az egyetemi éveim viszont nem csak a tanulásról és a vizsgaidőszakokról szóltak, hanem több helyen is dolgoztam közben. Az egyik hétvégi és kedvenc munkám idegenvezetői állás volt francia nyelven. Az egyetem végén pedig dolgoztam IT-ban a T-Systemsnél, és építőipari multinál is mint marketing gyakornok. A közös az összes munkahelyemben az volt, hogy jellemzően férfiakkal kellett együtt dolgoznom. Az utolsó egyetemi évben Párizsban is tanultam egy nyáron keresztül, nemzetközi pénzügyet.  Az itthoni tanulmányok és 1 év munka után döntöttem úgy, hogy Londonban folytatom a tanulmányaimat a City, University of London nevű intézményben, ami életem egyik legjobb döntésének bizonyult. London teljesen magával ragadott, imádtam ott élni, és a vállalkozásom alapjait is üzleti szinten a City Cass Business School Startup programjának keretein belül dolgoztam ki. Több versenyre is bekerültem az ötletemmel, sok esetben én voltam az egyedüli nem anyanyelvű “versenyző”, ami rendkívül nagy önbizalmat adott nekem. Rengeteg hasznos tippet kaptam, és az összes tanácsot és tudást beépítettem később a koncepcióba. A suli mellett Londonban is dolgoztam, persze csak részmunkaidőben, a nagy presztízsű Havery Nichols üzletházban concierge-ként. Úgy gondolom London volt az első igazi állomása a felnőtté válásnak. Így én azt tudom tanácsolni, hogy mindenki aki megteheti, tanuljon külföldön, ha más nem, legalább fél évet. Rendkívüli módon építi az ember személyiségét, ha egyedül egy idegen országban is meg tudja állni a helyét sikeresen és stabilan.

Elég sokat utaztál, ezek tanulmányi vagy inkább szakmai utak voltak, esetleg mindkettő?

Nagyon szerencsés ember vagyok, ugyanis fiatal korom óta az élet sok lehetőséget ad nekem az utazásra és rengeteg helyen jártam már a világban. Ezek sok esetben kapcsolódtak munkához is, de sok esetben voltak köszönhetőek a nemzetközi barátoknak, akiket csere programokon, nyári egyetemen, és nemzetközi találkozókon ismertem meg. Nagyon fontos nyitottnak lenni a világra, ismerkedni, beszélgetni, és nyelveket beszélni, hiszen lényegében így lehet igazán megismerni a világot és a különböző kultúrákat részleteiben, mélyebben. Ha pedig eljut ide az ember, akkor pontosan láthatja, hogy az emberség nem bőrszíntől vagy a nemzetiségtől függ, hanem az ember karakteréből. 

Milyen nehézségekkel találkoztál szemben az úton? Volt-e olyan dolog, ami teljesen váratlanul ért és megedzett?

Rengeteg ilyen dolog történt az életem során. Sokan azt gondolhatják kívülről, hogy ugyan milyen problémám lehet nekem, hiszen ha csak az Instagramom nézzük, egy gondtalan világlátott embernek tűnhetek, akinek az egyetlen problémája az lehet, hogy holnap hova utazzon. Ugyanakkor az ember élete, a szürke hétköznapok, a mindennapi kihívások nem csak a szép mosolygós percekről szólnak. Alapvetően 2016 volt egy érdekes és rendkívül kemény év az életemben, amikor Londonba mentem tanulni. Ekkor alakult ki nálam egy pánikbetegség, amit akkor nagyon nehéz volt megérteni, hogy mi ez, miért van ez és mi történik velem. Én rendkívül nagy szerencsének tartom, hogy a pánik ellenére volt bátorságom elmenni Londonba, pedig a családom sem örült neki hogy ilyen állapotban távol leszek. Őszintén szólva nagyon kemény volt, de éreztem, hogy ez egy olyan dolog amit csakis én egyedül tudok megoldani, és hogy így talán jobb ha egyedül vagyok új környezetben, mindenkitől távol. Erről az időszakról szeretnék írni egy könyvet, amit már elkezdtem csak időhiány miatt nagyon lassan haladok vele. Bár akkor büntetésnek és igazságtalannak tűnt az egész, és úgy éreztem valami külső erő rángat engem és játszadozik velem, utána rá kellett jönnöm, hogy a pánik nem volt más, csak egy kemény tanító, aki végre önmagamra irányította a figyelmem és arra, hogy végre kezdjek el önazonosan és bátran élni, és olyan döntéseket meghozni, amik egy szabad és boldogabb élethez vezetnek. Igazából ez az egész indított el engem egy nagyon szép önismereti úton, amely során már rengeteg módszerrel és emberrel ismerkedtem meg, és amik miatt a belső békém a stabilitáson egyre biztosabb és megingathatatlanabb. Erre pedig rendkívül nagy szükségem van, hiszen jelenleg kockázati tőkéből építek vállalkozást, ahol rendkívül sok kihívás és ismeretlen tényező van, amiket tudni kell kezelni érzelmileg és mentálisan is. Ha valaki ügyvezető egy startup építése során, folyamatosan extrém helyzetekben van, ahol folyamatosan problémákat kell megoldani és elhárítani, így az egész olyan mint folyamatos szélmalomharc. Ezt csak akkor lehet élvezni és kihívásnak venni, ha az ember belül stabil és bízik önmagában és a képességeiben.

Az interjú folytatása elolvasható a Magazin21 legújabb lapszámában.

Interjú: Králik Márta, fotó: Peszeki Dóra