
Luca-napi népszokások
Általában kétféle Lucát ismer a néphit: a jóságosat és a boszorkányosat. A leginkább elterjedt a népszokás szerint a boszorkányoshoz kapcsolódó. Ez a mágikusnak számító nap alkalmas volt termékenység varázslására, házasság- és időjóslásra, és bizonyos női munkák megtiltására is.
Boszorkányűző
Ekkor mindenhol védekeztek a boszorkányok ellen, sőt, még a seprűket is elzárták, nehogy azon nyargaljanak napközben. A Gergely-naptár bevezetése előtt ez számított az év legrövidebb napjának, ekkor a leghosszabb a sötétség, és innentől számítva “egy tyúklépéssel” hosszabbodik a nappal a népi nyelvjárás szerint. Luca napján tilos volt mosni, főzni, fonni és kölcsönadni is, mert az elkért dolgok könnyen a boszorkányok kezére kerülhettek. (Fotó: pexels.com)
Luca-széke
Luca napján kezdték el készíteni a híres “Luca-széket”, amelyen minden nap csak egy műveletet volt szabad végezni, és szentestére kellett teljesen elkészülnie. Az éjféli misére ezt vitték magukkal, és ráállva megláthatták a boszorkányokat.
A férj neve
A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek és mindegyikbe egy-egy férfi nevét rejtették el. Amelyik gombóc először jött a víz felszínére, amilyen férfi nevét rejtette, olyan nevű férjet ígért a gombócfőző lány számára.
Lucabúza
Szintén december 13-án vetették el a lucabúzát, amely köztudottan gyorsan csírázik. A néphagyomány szerint, ha karácsonyra kizöldült, az bőséges termést ígért a következő évre.
Lucázás vagy Luca-napi kotyolás
13-a hajnalán a gyerekek beöltözve körbejárták a házakat és mondókákkal bő termést és a jószágok szaporulatát ígértek ajándékokért cserébe. Íme a legismertebb mondóka:
“Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Tiktyok, luggyok ülőssek legyenek,
Fejszéjek, furójok élessek legyenek!
Ú’ megállanak a helibe,
mint a fűzfa a tövibe!
Akkora disznójuk legyen, mint a hidas,
Akkora szalonnájok legyen, mint a pajtakapu,
Ollan hosszu kóbászuk legyen, mint a falu hossza,
Annyi töpörtőjük legyen, mint a tengerben a föveny,
Annyi pénzek legyen, mint az égen a csillag,
Annyi csirkéjük legyen, mint a kertben a fűszál!
Luca, Luca, kitty-kotty!”
Fotó: pexels.com