Magazin21: A Palóc Világtalálkozó nem maradhat el | |


Magazin21


2018-06-07 10:25:05

Még mindig sok a rejtett tehetség hazánkban!

A pénteki nappal nem csak a júniusi hónap kezdődött el, hanem az idei fesztiválszezon, is az ÉTER fesztivállal és az azt követő Feszt!Egerrel. Miután befejeződtek az előkészületek, pontban délben elkezdődött az ÉTER Workshop a Bolyki-völgy Buszmegálló elnevezésű részében, ahol hasznos információkkal és eszmecserékkel gazdagodhattak a résztvevők. Az esemény megnyitója után a zsűri is bemutatkozott a nagyérdeműnek, majd ezt követően feszülten figyelt mindenki, hiszen sorsolás alapján kiderült az idei ÉTER Plusz döntősök fellépésének sorrendje is. A nevezett 160 zenekarból 19 feltörekvő zenekar, 15 DJ és 9 egyéni előadó jutott tovább a döntőbe.

Már a tehetségkutató első napján is két színpadon zajlott a megmérettetés: a DJ-k Arénájában a DJ-k virtuózkodhattak, a Feltörekvő zenekarok pedig a 2. színpadon nyűgözhették le a közönséget és a zsűrit egyaránt. A zenei újdonságokat egészen négy órán keresztül élvezhette a közönség a jobbnál jobb egri borok kíséretében.
De itt nem állt meg az élet, hiszen ezt követően egy gyors színpadrendezés útján és a látványvilág átváltoztatásával beindult a Feszt!EGER esti koncertsorozata, ahol többek között a tavalyi ÉTER felfedezett, a MIRROR zúzós zenéjére is tombolhattak a résztvevők.

Szombaton egy reggeli rövid ijesztő zivatar után mégis kegyesnek bizonyult az időjárás, hiszen 10 órára verőfényes napsütéssel kezdődhetett el a második nap. Ebben az évben egyéni előadók kategóriában is megmérettették magukat a versenyzők. Így tehát ezen a napon az Új Nemzedék színpadán az egyéni előadók mutatták be saját szerzeményeiket, a 2. színpadon pedig a feltörekvő zenekarok csaptak a dobok és a húrok közé.  

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen őket idézve

 

"rendkívül változatos zenei stílusokat kellett értékelni, és fantasztikusan sokszínű volt az idei zenei repertoár".

 

Olyannyira jónak bizonyultak a fellépők, hogy plusz egy zenekar juthatott tovább az Öröm a zene döntőjébe és plusz kettő nyerhetett meg fellépést az idei Strand Fesztivál Officialre.

Ez abból a szempontból is remek hír, hogy bátran kijelenthessük: Magyarországon nagyon sok olyan még fel nem fedezett tehetség van, akiben ott a potenciál, és nagy karrier előtt áll. Az idei ÉTER Plusz Tehetségkutatón egy részüket hozzásegítettük azzal, hogy szakmailag kiteljesedhessenek, kapcsolatokat építhessenek, eszközparkjukat bővíthessék, és nevüket megismerhesse az ország - akár fesztiválon való fellépéssel, akár médiamegjelenés útján. 

Idén több mint 18 nagyértékű díj került kiosztásra a kétnapos tehetségkutató döntőjében, majd hatalmas buli vette kezdetét a Feszt!EGER koncertsorozatán.

Továbbjut az Öröm a zene döntőjébe az 1+2 millió FT-os fődíjáért: Baron Mantis & Theshowcrew

Fellépési lehetőség a Sziget Festival Officialra: 
The Anahit

Fellépési lehetőség a Strand Fesztivál Officialon: 
Z.enemi & Before The Last

Fellépési lehetőség az A38 Hajó színpadára:
Tiansen & PlasticOcean

HangszerPlaza hangszervásárlási utalvány 200.000 Ft értékben: Lynd

Image videókészítés (budapesti koncerten) az Andyou Media Hungary által: Nunki Bay Starship

Andyou MagazineMagazin 21 felajánlásával címlapfotózás és interjú valamelyik magazinban: twentees & Passed

Újfalusi Gábor díj: Passed
Szerencsejáték Zrt. jóvoltából 100.000 Ft értékben hangszervásárlási utalvány:
Poplesz

Az Új Nemzedék Központ által felajánlott hangszervásárlási utalvány 100.000 Ft értékben: Baron Mantis
Mátraterenyei Palacsinta Fesztiválon való fellépés: NAGYEDi

Zsűri különdíj:
Legjobb énekes: Before The Last
Legjobb szólógitáros: Tiansen
Legjobb billentyűs: ZIGOR - PIANO
Legjobb dobos: PlasticOcean
Legjobb basszusgitáros: PlasticOcean
Legjobb előadóművész: Tiansen
Legnagyobb showműsor: Theshowcrew

 

Fotók: &U Media Hungary




× Note! Be kell jelentkezned hogy hozzászólhass a cikkhez!


Hozzászólások:

Elérhetőségeink

Cím
3100
Salgótarján
Budapesti út 39
Telefon
+36 (32) 745 647

Támogatóink