
ÉTER-en innen, ÉTER-en túl
Salgótarjáni Városi Tehetségkutató Rockfesztiválból nőtte ki magát az ÉTER Plusz
Salgótarjáni Városi Tehetségkutató Rockfesztiválból nőtte ki magát az ÉTER Plusz
Legelőször 1303-ban említik a forrásokban, bár vélhetően már Szent István hozta létre.
Immár az ötödik alkalmommal. A háromnapos program ebben az évben Cserháthalápon kerül megrendezésre.
"Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!" - találkozzunk Cserháthalápon, augusztus 3-5 között!
A múlt eleganciájának és a jelenkor modernitásának házassága
Ez a kedves kis Lepénytanya igazi gyöngyszem a városban. Népies hangulatú, a berendezés korhű, kedves és megkapó.
Egyfajta nógrádi berek. Egy kellemes hétvégi napon, összekötve egy ipolytarnóci, hollókői, szécsényi programmal, akár a kiváló körülményeket biztosító faházak komfortjával remek turisztikai esemény valósítható meg.
Egyszer volt, hol nem volt... Létezik Bátonyterenyén a külső zajoktól jól elrejtett helyen egy kis "sziget", amit bátran nevezhetünk a nyugalom szigetének is.
Ezt az egyszerű, könnyed ételt többféleképpen is lehet fogyasztani a nyáridőben. Akár mákkal, akár lekvárral, de porcukros fahéjjal, zsemlemorzsával is kiváló. Elkészítéséhez nem szükséges különösebb boszorkányság, ugyanakkor kiadós és finom!
Tűző nap és hűsítő árnyék a pincében, egy-két futó zivatar, és az együttesek remek dalai záporoztak az idei ÉTER Pluszon, Magyarország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató fesztiválján.
Az üvegfestményeken beömlő világosság maga a napfény. A tűzben nemesedett szín válik napfénnyé. A színek az átszűrődő napfényben folyton rezegnek, változnak, ragyognak aszerint, ahogy a fénysugarak hatásai változnak. Mintegy élő jelenségként hatnak ránk.
Megjelent a legújabb nyári frissítő lapszám!
A korábban még csak Észak-magyarországi fesztivál mára Magyarország legmeghatározóbb könnyűzenei tehetségkutatójává vált.
2018-ban is megrendezésre kerül az ÉTER Plusz, Magyarország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató fesztiválja!
Aki már járt ezen a népmesére emlékeztető helyen, az biztosan nem fogja elfelejteni. Pont ezért választották 30 éve a világörökség részévé ezt a gyönyörű palóc tájat, és annak idillikus faluját.